A felismerés után már semmi nem lesz olyan,mint azelött.A nárcinak igen,mert nem változik,csak a szereplők cserélődnek.Legyen ez az ő gondja.El kell jönni az időnek,amikor már nem róla szól minden.Már evvel elveszti a hatalmát felettünk.
Én konkrétan sokszor rossznak érzem magam bizonyos gondolataim és reakcióim miatt,amit szituációkra adok.Nem tudok máshogy reagálni,mert érzem,hogy akkor újra elárulnám magam.Már nem hogy szó nélkül nem tudok hagyni visszásságokat,hanem a lehetőségekhez mérten ignorálom az ezeket elkövető embereket.Nem úgy nézem a környezetem,hogy szükségem van rájuk,hanem szükségünk van egymásra.A munkahelyemen elvárom,hogy értékeljék amit évek alatt letettem az asztalra és kifejezetten idegesítenek a mártír kollegák,akik panaszkodnak ,de konfrontálódni nem mernek.Emberi kapcsolatokban nem tűröm,hogy ironizáljanak rajtam,lenyomjanak ha én sem teszem.Nem kérek bocsánatot a létezésemért.Ez mind az elmúlt évek történései nyomán alakult így.Természetesen jönnek a megjegyzések,amik néhány pillanatig rosszul esnek,de azt érzem így van jól.Nem akarom többé,ami eddig volt.Tiszta levegőt akarok szívni.Nem kell mindenki szeressen én sem szeretek mindenkit.Azt kellene megtanulnom még,hogy ne essek vissza kis időre sem a régi működésbe.Néha megtörténik,észreveszem és rosszul érzem magam tőle.Nem érzem már azt,hogy eddig mindent jól csináltam,jól gondoltam.Felelősségem van a történetben mostmár.Nem azért vagyok felelős,ahogy a nárcik viselkednek.Magamért.Ők járják tovább az őrült táncukat,nem tudnak mást.De én igen.Amikor mindez természetessé válik olyan mindegy lesz,hogy visszajön-e,mit mond másoknak,mit gondol.Ez a szabadulás.
Ember vagyok,ugyanolyan jogokkal,mint mások.Jogom van hibázni és azt jóvá tenni.Jogom van eldönteni,miről mit gondolok és érzek anélkül,hogy szégyellnem és magyarázkodnom kellene.Jogom van fáradtnak,szomorúnak,csalódottnak lenni.Jogom van örülni,nevetni és szeretni.Jogom van kérni,elfogadni.Jogom van élni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: